A én Ikigaim az, hogy segítsek megtalálni a Te ikigaidat


Hiszek a személyes találkozások hatalmában.

Évek óta foglalkoztat az Ikigai téma, mert már gyerekkoromban elköteleztem magam az életem értelme küldetésemben.

Emlékszem, hogy olyan filmeket és könyveket faltam sok lelkesedéssel, ami valamilyen életrajzi sikerről, értékes életútról számoltak be.

Kedvenceim: Eve Curie: Madame Curie, Pierre La Mure:Moulin Rouge, Henri De Toulouse-Lautrec életregénye, Stephen Hawking, Coco Chanel, és még sokan mások….

Abban hiszek, hogy mindenkinek van egy küldetése, amit beteljesítésre vár, így már gyerekkoromban biztos voltam benne, hogy nekem is van ilyen életem értelme.

Emlékszem egy anyák napi kézműves kis ajándékba bele is írtam Édesanyámnak, mint amikor valaki ígéretet tesz arra, hogy beteljesíti küldetését. Ha minden igaz ez a kis ajándék, azzal a komoly ígérettel még most is ott lapul Édes anyám valamelyik füstüveges vitrinének a mélyen.

Néhány éve találkoztam az ikigai szó fogalmával, amit nagyon mélyen beszippantottam az elmém legmélyebb zugába. Az elültetett mag elkezdett virágozni, és nyughatatlanná tett.

Pár éve a kis noteszemben elkezdtem felépíteni egy gondolatot a ikigai táborról, amit 2021 novemberében első alkalommal valósítottam meg. Azóta már az elvonulást készítem elő, és tegnap az első éló online előadásomat is megtartottam.

Felemelő visszajelzéseket kaptam, és biztos vagyok benne, hogy ez valaminek a kezdetét jelenti. Küldetésem, hogy minél többen megismerjék és elsajátítsák ezt a filozófiát.

Szeretném, ha megtudnátok, hogy mi van a Wenn diagramon túl, amit itt a nyugati kultúrában ismerünk az ikigairól.

Az autentikus Japán filozófia eltérő a nyugati filozófiától, aminek a tanulmányozására szentelt időt azoknak az érdeklődőknek szeretném felajánlani, akik valahova szeretnének eljutni, ahogyan tették ezt példaképeim, és teszem ezt én is.

Gyertek velem, hogy megkezdjétek azt a végtelenül kincsekkel teli utazást, ami az autentikus énetek felé vezet. Várlak szeretettel akár a táborban, akár konzultáción, akár a csoportos foglalkozásokon. Légy Te is boldog, hosszú, és elégedett életet élő ember.

Az első ikigai elvonulás


2019 elején, a második válásom során, megint leamortizáltam magam, de ezúttal más hozzállást választottam.

Elhatároztam, hogy 50 évesen felébredek csipkerózsika álmomból, és szeretném tudatosan megkomponálni az elkövetkező időszakot.

Vártam az alváslabor eredményét a folyosón, és azon tűnődtem, hogy mit tettem le az asztalra….

Ha holnap vége lenne a földi pályafutásomnak, akkor elégedett lennék saját életem értelmével?

Ott volt velem egy kis zöld notesz, amibe elkezdtem firkálni.

Aznap nagyon sokan voltunk az éjszakai vizsgálaton, és vártuk, hogy kiderüljön milyen eredményt kapunk.

Ekkor az elmém nagyon értékes, és gyümölcsöző kincsnek tűnt.

Felismertem a hatalmát.

Megjött az eredmény, nincsenek légzés kimaradásaim, ami kedvez elmeállapotom egészségének. Boldog voltam, és nagyon lelkes.

Ekkor már az én életeredményeim is elkészültek.

Megszületett bennem az elhatározás, és a vágy, hogy szeretnék olyan táborokat megálmodni, ahol az életünk értelmére válaszokat kaphatunk.

Azóta szüntelen tanulok, képzem magam, és emberekkel foglalkozom. Nem múlik el nap, hogy ne tegyek a célomért valamit.

Szeretnék olyan értéket teremteni, amire az életem utolsó napjaiban is bűszke lehetek magamra.

Elkészült az első tábor, és lesz folytatása…

Gondolataim az anyaságról


A csodák, amiket anyaként élhetek meg, elképesztően, és hihetetlenül gyönyörűek. Anyaként minden meghitt pillanat ajándék, amit nekünk szentel a gyermekünk. Rengeteg érzést tanulhatunk meg a velük eltöltött idő alatt. Meghittség, szeretet, boldogság, amit vágyunk megadni nekik, és könnyes szemmel vallom be, hogy nem mindíg sikerült. Szerettem volna jó anya lenni, utólag talán már értem, hogy mit kellett volna másképp, vagy jobban, vagy máshogy, de még ez sem biztos. Amikor első alkalommal tartottam a karjaimban a kis bébit, azt az érzést nem tudom szavakkal kifejezni. A boldogság, és öröm szavak nem elegendőek hozzá, hogy visszaadják a pillanat varázsát. Ekkor azt gondoltam, hogy abban a megtiszteltetésben van részem, hogy felnevelhetem ezt a csodálatos gyermeket. Utána eljött az az érzés, hogyan kell jól csinálni, hogyan adhatok meg minden információt a legrövidebb időn belül. Majd, ahogy teltek az évek, és jöttek a felismerések, világossá vált, hogy én sem vagyok mindenható. Mi van akkor, ha tévedtem, és minden, amit valaha átadtam, téves volt, és csak rossz irányt mutatott. Aztán, mire felfoghatnánk mi volt helyes, és helytelen, és esetleg korrigálásba kezdhetnénk, már kirepülnek. Eljön a pillanat, amikor saját döntése, hogy mennyi meghitt pillanatot szán ránk, és ezt olyan értékesnek tartjuk, ami semmivel sem vetekedhet. Talán soha sem lehet elég jól csinálni, elég mennyiségben, és minőségben, megadni a legfontosabb értékeket, csak törekedhetünk rá egész életünk során. Anyának lenni olyan megtiszteltetés, ami az egész életen át tartó tanulással, örömmel, boldogsággal, és hálával jár. Elérkezik a pillanat, amikor már a gyermekeink tanítanak minket.

És most jön a csattanó, az anyák napját, és a születésnapomat általában egyszerre ünneplem, mert ezt a legszebb ajándékot kaphattam én az élettől.

Anyák napján az emlékek elárasztanak vegyes érzésekkel. Visszaemlékszem az életveszélyes pillanatainkra, amikor halálfélelmekkel kellett szembenéznünk, emlékszem a varázslatos pillanatokra, amikor a földi menyországot élhettük meg. A szűkösségben megélt melegszendvicses karácsonyra, a bőségben gazdag vegyestálas ünneplésre. Emlékszem a szívfacsaró anyáknapi versre, amiben elmarasztalást kaptam, hol vagyok a hétköznapokon, amikor szükség lenne rám, és a mosogatás, és szeretet kuponokra, amiket anyáknapjára kaptam, de sosem mertem beváltani.

Lányaim, hálásan köszönöm, hogy léteztek, és kösznöm szépen édesanyámnak, hogy mindíg szeretett, és támogatot, és az anyaságomban is létfontosságú szerepet vállalt.

A társkeresés legfontosabb mérföldköve a randi


Sokan a randi előtt halálos izgalmat, és félelmet élünk át. Ennek legnagyobb előrelépése, ha megtanulunk rá felkészülni, és rutint szerzünk a felkészülésben.

Emlékszem, esetek, de amikor első válásom után már 40 éves fejjel kellett megtanulni ezt a párkeresési lépést.

Elkezdtem kialakítani a felkészülési folyamatomat. Idővel egyre magabiztosabb és felkészültebb voltam, ami csökkentette a stresszt.

Figyeltem a külső és a belső felkészülésre. Úgy sejtem a hölgyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a külső megjelenésre, mint az urak, és szívből remélem, hogy ezzel a megállapításommal nem sértem meg őket.

Ugye a hölgyek képesek elmenni megvenni egy új ruhát, készítenek egy új frizurát, és kifestik magukat. Addig készülődnek, amíg elérkezik a randi időpontja, és ha az két hetet csúszik véletlen, akkor ezt még két hétig képesek folytatni.

Úgy sejtem, hogy az urak az utolsó pillanatban megborotválkoznak, és egy jól bevált régi szettbe öltöznek.

Persze lehetnek ettől eltérő esetek, a gyakorlatban azonban jellemzően ez tapasztalható. És mi fog nagy változást hozni, mi az amivel a tömegből kiemelkedhetünk, hogy legyen második találkozás?

Lenyűgözővé kell válnunk. Randi előtt, ha nincs megfelelő felkészülési stratégiánk, akkor hamar átveszi az uralmat felettünk az a rémes aggódás.

Gondolkodtál már azon, hogy ezzel csak az esélyeidet rombolhatod?

Mivel lehetne egyszerre kitűnni, és mivel érhetjük el, hogy magabiztos benyomást keltsünk?

Egyszerűen a saját énünket kell felfejleszteni arra a szintre, hogy megfelelő önbizalmat és önbecsülést érjünk el.

Ha az önfejlesztésünket komoly szintre növeljük, fejlesztjük empatikus képességeinket, őszinte figyelmet, és hallgatást tudunk tudunk adni a másik fél számára, azzal biztosan felkelthetjük a másik fél figyelmét.

Nem önbizalmat kell mímelnünk, hanem valóban olyanná kell válnunk a természetünkben, személyiségfejlődésünkben, hogy ne legyen takargatnivalónk.

Önfejlesztésben nagy segítségünkre lehet, ha olyan könyveket olvasunk, amik segítenek abban, hogy mélyebben megismerkedjünk saját személyiségünket, és azt a személyt, akivé válni szeretnénk.

Külsővel kapcsolatban bizalmat és nyugalmat áraszt, ha ápoltak, és kevésbé feltűnőek vagyunk öltözködésben.

Legyünk tisztában azzal, hogy melyek az előnyös tulajdonságaink, és dolgozzunk a hátrányos jellemvonásainkon, hogy minél szimpatikusabb egyéniséggé váljunk.

Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy ugrás szerű változásokat lépjünk meg, csoportokban tanuljunk, és mentorokra bízzunk átváltozásainkat. Ne várjuk karba tett kézzel, hogy valaki ránk talál a jelenlegi helyzetünkben. Tegyünk érte, dolgozzunk rajta, vállaljuk fel az áldozatokat.

Ismerjük fel, hogy ha mi nem változtatunk, az eredményeink sem fognak változni.

Sok kreatív személynek van olyan ajánlata, amivel kiemelkedhetünk a tömegből. Dobj be az életedbe markáns változásokat bátran, és meglátod az önbizalmad is ugrásszerűen fog megemelkedni. Ilyen lehet például az otthoni fogfehérítés, amivel olyan előnyre tehetsz szert, amire az első pillantásra nem is fog gondolni a randitársad, de valami azt fogja súgni, hogy majd egy második találkozást is szeretne Veled. Szívesen ajánlom nektek ezt az oldalt: https://his32.hu/lp-his32-rapidplus-t2/?fbclid=IwAR2CE_sdQKSm7ZdkCeDjFtg-iHt6IMsNF-JQNRq6VcgTS_8dG7jZ06texfg

A szakítás szégyene


Amikor mérgező személlyel bántalmazó kapcsolatban vagyunk, a bántalmazott tudatot birtokoljuk magunkénak. Olyan tökéletességgel azonosulunk bántalmazott énképünkkel, hogy nem merjük azt megkérdőjelezni. Gyakori, hogy ebben az állapotban tudatosan képesek vagyunk magunknak ezt a birtokolt énképet több szempontból racionálisan megmagyarázni, alátámasztani. Egyik ilyen tudatos magyarázatunk lehet a szakítással járó szégyenérzet.

Ez a szakítással járó szégyen érzés nagyon mélyen belénk tud égni, és a tudatalattinkba képes örökre befészkelnie magát. Milyen okból teszi is ezt? Egyrészt féltjük azt a meggyőződésünket, amit a kapcsolat elején tettünk magunknak, és az elköteleződés időszakában a környezetünk felé kinyilvánítottunk.

Ismert tény, hogy ha valami mellett letettük korábban a voksunkat, akkor ezt az álláspontunkat nem merjük megváltoztatni, mert akkor azt gondoljuk, hogy hiteltelenek leszünk magunk számára, és mások szemében.

Ezért ezt az állásfoglalásunkat még akkor is védjük tíz körömmel, ha az megdőlni látszik több ponton is. Minél több ponton borul meg az elméletünk, annál erősebben próbáljuk védelmezni, amíg végül legyengítjük lassan az erőforrásainkat.

A másik ilyen ellenérzésünk lehet a társadalmi előítéletekkel szembeni küzdelmünk. Elvált személyként még mindig sok előítélete van a társadalomnak, amit magunk is képesek vagyunk felerősíteni a gondolatainkban. Mi van, ha nem azt szűri le a környezetünk, hogy jó döntést hoztunk a mérgező kapcsolatból kihátráltunk, hanem, hogy milyen alávaló teremtmények vagyunk, akik arra sem képesek, hogy javítsanak kapcsolatunkon, és már az első akadálynál feladják a kapcsolat szentségét.

A tévedés szégyene, a szingliség szégyene, az elszakítottság szégyene annyira meg tud békjózni minket, hogy inkább képesek vagyunk eltűrni a kapcsolati alárendeltséget, kiszolgáltatottságot, és abuzálást.

A szégyen bennünk keletkező érzés, és sokszor irreális, hiszen, vétkesek közt cinkos, aki néma.

Azaz, ha sikerül nézőpontot váltanunk, akkor utólag rátekintve elváltként korábbi élethelyzetünkre, sokkal nagyobb szégyent élhetünk meg annak tudatában, hogy képesek voltunk egy ilyen méltatlan helyzetet fenntartani, az akkori elmeállapotunknak köszönhetően.

Szenteste a Wadi Rum sivatagban


Töredelmesen be kell valljam, hogy amikor a párom azzal az ötlettel állt elő, hogy töltsük a karácsonyt Jordániában, első hallásra befeszültem.

Olyan szokásminták kapcsoltak be az elmémbe, hogy elképzelni sem tudtam, mi sülhet ki ebből.

Párom szorgalmasan minden percét az utazás felfedezésével töltötte, én eközben sokáig távol tartottam magamat a gondolatától.

Az utolsó két hétben villámcsapásszerűen érkezett el az a pillanat, amikor hihetetlenül erős vágyat éreztem az utazással kapcsolatban.

Egyszerűen elkapott a szenvedély, és semmi másra nem tudtam fókuszálni, csak arra, hogy mi amit látni szernék.

Abban biztos voltam, hogy a Wadi Rumot látni szeretném.

Párom annyira nem volt oda ezért a programért, mint én, és hagyta magát rábeszélni, mert mindig szeret a kedvemben járni.

Csodálkozott azon a változáson, amit észlelt rajtam, hogy korábban elég semleges voltam az úttal kapcsolatban, és érzékelte ő is a hirtelen érzelmi változásomat, amin mindig jót nevetett.

Wadi Rum sivatag számomra nagyon varázslatosnak tűnt, még pár napig azon is rágtam a fülét, hogy az egyik szálláshelyünket ott tölthetnénk.

Addig szervezgettük a programjainkat, míg úgy esett a tervezés, hogy Wadi Rumba szenteste mentünk.

Így még nagyobb izgalom, és öröm előzte meg a várakozást. Sokat készültem lélekben, és testben is erre a kalandtúrára, de a valóság minden várakozásomat félólmúlt.

Értünk jött egy kedves férfi, aki elvitt minket egy találkozási ponthoz, ahol átültünk egy dzsipbe.

Itt felpattantunk kecsesnek nem mondható mozdulatsorral a platóra, ahol egy vaskorlátba kapaszkodva száguldottunk a sivatag kellős közepe felé.

Minden ruhadarabom lobogott a szélben, már nem voltam kimelegedve egyáltalán, és páromnak már a fogai is vacogtak.

Amikor leszálltunk első megállónknál megmutatta az idegenvezetőnk, hogy bal oldalt a fehér sziklák és a fehér homok, jobb oldalt a vörös sziklák, és a vörös homok található.

Egyik ámulatból estem a másikba, és biztos ami biztos alapon, elkezdtem válogatás nélkül fotózni, hátha valami csak sikerül a képek sokaságából.

Sok helyen megálltunk sok látnivalót megcsodáltunk, felmásztunk egy magas kőcsoport tetejére, ahol olyan pánikot kaptam, amikor a cipóm az egyik kő alá beszorult, és letekintettem a mélységbe, hogy nem mertem felállni a fotópózolás kedvéért.

Jártunk kis homok lejtőkön, és nagyobbakon, kis homok kanyarokban, és élesekben.

Találkoztunk tevékkel, de nem akartunk felmászni a hátukra.

Bekéredzkedtünk a platóról a fülkébe, és a kísérőnk klassz fotókat készített rólunk, miközben csodálkozva, és boldogan fedeztünk fel minden természeti jelenséget.

Kedves kísérünk, Salem Mohamned Ali, aki jó humorérzékkel és barátsággal ajándékozott meg utunk során.

Kiderült, hogy neki van egy kempingje is, ahova szívesen vár minket legközelebbi utunk során.

Kis állatkák lábnyomait, és a hegyekbe vájt hidakat megnéztük, több sziklára már nem volt kedvünk felkaptatni, így kényelmesebb tempóban folytattuk a nézelődést.

Felfedeztünk egy barlangot, kőgomba képződményt, és egy beduin sátrat. Végül elfogyasztottunk egy helyi teát, ami a hideg miatt ép jólesett.

Sok kalandozást a naplementével zártuk, egy homokszirten, ami a karácsonyi este megkoronázása volt.

Itt a homokba berajzoltam családomnak a boldog karácsonyt személyes üzeneteket, amit lefotózva küldtem tovább az otthon ünneplőknek.

Este a szállodába hazatérve cipőmből és zoknimból egy kis üvegbe kiöntöttem emlékül egy marék vörös homokot.

Hálás vagyok, hogy megélhettem ezt a kellemes emléket.

Azok a szemek Petrában megbabonáztak


Szeretném Veled megosztani azt az érzést, amit a mai napig hordozom magammal, és sokszor bevillan a kép, amit Petrában megéltem.

A 2021-es karácsonyunkat párommal Jordániában töltöttük, és bár téli nyaralásnak indult terveink szerint, a sors úgy hozta, hogy inkább lett spirituális utazás.

A 6 napos Akabai tengerparti punnyadás helyett egy 7 napos zarándoklás lett belőle.

Ennek a „malőrnek” köszönhetem, hogy más érzések, és elmeállapot vezérelt, más megélések kerítettek hatalmukba.

Magamba szívtam a helyszínek varázsát, megéltem a pillanatokat, és varázslatokat a maguk természetes valóságában.

Petrába is, mint mindenhova csak vizet, igazolványokat, Jordán passzt, és a telefonomat vittem, hogy semmi ne akadályozzon az átszellemülésben, fotózásban, felmászásban.

Figyeltem a legapróbb részleteket is, amit csak a tér és idő nyújthatott.

Talán ez volt az a hely Jordániában, ahol a legtöbb inger ért egyszerre, a leghosszabb időtartamig.

Ha jól emlékszem egy óra körül értünk Vadi Musza szálláshelyünkre, amit tudatosan úgy választottunk, hogy pár percre legyen a Petra látogatóközpont bejárattól. Mindig olyan szempontokat is figyelembe vettünk, hogy hol tudunk időt és energiát spórolni magunknak.

Rutinosan bechekoltunk a szálláshelyre, pillanatok alatt birtokba vettük a szobát, felvettük a túra ruhánkat, é szó szerint nekiiramodtunk, hogy sötétedés előtt megérkezzünk.

Szerencsére egy hosszas bevezető útszakasza van a Petra bejáratnak, ami biztosítja, hogy képesek legyünk lélekben is megérkezni ebbe a fantasztikus időutazásba.

Több órás csendes sétánkat az árusok ismerkedős sales technikája folyamatosan félbeszakította, de legalább mi ketten párommal csak a minimális kommunikációra szorítkoztunk.

Aki ismer, jól tudja, hogy reggelig tudok megállás nélkül beszélni, de ebben az atmoszférában én is szeretek elcsendesülve magamba szívni a hely energiáját, figyelve, tudatosan a jelent megélni, és észlelni, érezni, befogadni.

Az árusok kis szekerekre, szamarakra, tevékre, lovakra akartak ültetni, ami valószínűleg egy másik élmény lehetőségét nyújtotta, azoknak akik éltek vele.

Én élveztem, hogy saját magam tudtam kóricálni a képződmények között szabadon, az intuíciótól vezérelve, és fotózgatni érzésből anélkül, hogy figyelmemet bárki elterelte volna, esetleg szándékosan használta volna.

Figyelmemet szabadjára engedve fókuszálhattam a fényekre, hangokra, emberekre, állatokra, képződményekre.

Próbáltam elképzelni az itt megfordult embereket, akik itt élhettek valaha, és vajon nekik mit jelentett ez a hely, ők mit érezhettek, és hogyan élhettek.

Szinte lehetetlenség ilyet elképzelni, én mégis ezen el szoktam merengeni, hányan fordulhattak itt meg, a hely hogyan épülhetett, és hasonló gondolatok szoktak foglalkoztatni.

Ebben az elvarázsolt állapotban érintett meg a kislány tekintete.

Aprócska kezében tartotta kis papírtálcácskáját, melyen festett kövecskéit kínálta.

Nekem három lányom van, így jó mélyen meg tudta nyomni bennem, azt a bizonyos gombot.

Sose felejtem el.

Törékeny kis testét, vágyakozó tekintetét, még most is azon tűnődöm, éppen ma is járja festett köveket kínáló útját.

Az oda felé vezető úton métereken át csendesen kísérte utamat, egy hang sem hagyta el a száját csak követett, mint az árnyék, bármerre kanyarodtam, ű velem kanyarodott métereken keresztül együtt bukdácsoltunk a több ezer éves köveken.

Legalább egy óra telhetett el, mire visszafelé vezető utunkon ismét találkoztam a kicsi lánykával, és már egy nagyobbacska lányka is együtt kísértek az utamon.

Egyetlen fillér sem volt nálam, és ezt nagyon bánom, mert ha csak egyetlen „kacatot” vehettem volna utamon, az biztos ez lett volna.

A kicsi lánynak az életén elmerengtem, és kutattam, vajon mit és hogyan élhet meg minden nap.

Vajon neki mit jelenthet Petra, és vajon milyen lehetőségek várnak rá a jövőben.

És az az érdekes, hogy ezeket a kérdéseket feltéve, kaptam egy aprócska választ is.

Egy távoli hegy tetején megpillantottam a messzeségben egy nagyon homályosan kivehető épületcsoportosulást nem túl közel, de nem is túl távol, ahol ezek a kereskedők élhetnek.

Érdekes, hogy idefelé a világörökség készgyártmánytól ezt észre sem vettem.

Lefényképeztem azt a távoli épületcsoportot, hogy mindig emlékezhessek erre a pillanatra.

A kicsi lány arca is emlékezetembe vésődött örökre. Ahogy fogta a kis papírtálcáját, és követett csendesen, és alázatosan, pici apró lépéseivel, szelíden.

Úgy éreztem, hogy legalább annyival tartozom, hogy papírra vessem a róla szóló gondolataimat, ezzel megtisztelve a kicsi lány szorgos kezecskéinek munkáját.

Hálás vagyok azokért a percekért, amelyekben átélhettem, hogy Petra kicsit az enyém is volt, ha csak rövid időre is, be birtokba vehettem ezt a csodálatos világörökséget, mert átélhettem, hogy ez az enyém is, ahogy mindenki másé is, mert a kincsek mindannyiunké.

Ide másoltam egy kis wikipédia meghatározás részletet:

t svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott Petra görögül: „szikla”, arab neve: al-Butrá) romváros Jordániában. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. A7. Századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardváros romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi[1] helyszíneinek egyike.

Azok a szemek Petrában megbabonáztak

Szeretném Veled megosztani azt az érzést, amit a mai napig hordozom magammal, és sokszor bevillan a kép, amit Petrában megéltem.

A 2021-es karácsonyunkat párommal Jordániában töltöttük, és bár téli nyaralásnak indult terveink szerint, a sors úgy hozta, hogy inkább lett spirituális utazás.

A 6 napos Akabai tengerparti punnyadás helyett egy 7 napos zarándoklás lett belőle.

Ennek a „malőrnek” köszönhetem, hogy más érzések, és elmeállapot vezérelt, más megélések kerítettek hatalmukba.

Magamba szívtam a helyszínek varázsát, megéltem a pillanatokat, és varázslatokat a maguk természetes valóságában.

Petrába is, mint mindenhova csak vizet, igazolványokat, Jordán passzt, és a telefonomat vittem, hogy semmi ne akadályozzon az átszellemülésben, fotózásban, felmászásban.

Figyeltem a legapróbb részleteket is, amit csak a tér és idő nyújthatott.

Talán ez volt az a hely Jordániában, ahol a legtöbb inger ért egyszerre, a leghosszabb időtartamig.

Ha jól emlékszem egy óra körül értünk Vadi Musza szálláshelyünkre, amit tudatosan úgy választottunk, hogy pár percre legyen a Petra látogatóközpont bejárattól. Mindig olyan szempontokat is figyelembe vettünk, hogy hol tudunk időt és energiát spórolni magunknak.

Rutinosan bechekoltunk a szálláshelyre, pillanatok alatt birtokba vettük a szobát, felvettük a túra ruhánkat, é szó szerint nekiiramodtunk, hogy sötétedés előtt megérkezzünk.

Szerencsére egy hosszas bevezető útszakasza van a Petra bejáratnak, ami biztosítja, hogy képesek legyünk lélekben is megérkezni ebbe a fantasztikus időutazásba.

Több órás csendes sétánkat az árusok ismerkedős sales technikája folyamatosan félbeszakította, de legalább mi ketten párommal csak a minimális kommunikációra szorítkoztunk.

Aki ismer, jól tudja, hogy reggelig tudok megállás nélkül beszélni, de ebben az atmoszférában én is szeretek elcsendesülve magamba szívni a hely energiáját, figyelve, tudatosan a jelent megélni, és észlelni, érezni, befogadni.

Az árusok kis szekerekre, szamarakra, tevékre, lovakra akartak ültetni, ami valószínűleg egy másik élmény lehetőségét nyújtotta, azoknak akik éltek vele.

Én élveztem, hogy saját magam tudtam kóricálni a képződmények között szabadon, az intuíciótól vezérelve, és fotózgatni érzésből anélkül, hogy figyelmemet bárki elterelte volna, esetleg szándékosan használta volna.

Figyelmemet szabadjára engedve fókuszálhattam a fényekre, hangokra, emberekre, állatokra, képződményekre.

Próbáltam elképzelni az itt megfordult embereket, akik itt élhettek valaha, és vajon nekik mit jelentett ez a hely, ők mit érezhettek, és hogyan élhettek.

Szinte lehetetlenség ilyet elképzelni, én mégis ezen el szoktam merengeni, hányan fordulhattak itt meg, a hely hogyan épülhetett, és hasonló gondolatok szoktak foglalkoztatni.

Ebben az elvarázsolt állapotban érintett meg a kislány tekintete.

Aprócska kezében tartotta kis papírtálcácskáját, melyen festett kövecskéit kínálta.

Nekem három lányom van, így jó mélyen meg tudta nyomni bennem, azt a bizonyos gombot.

Sosem felejtem el.

Törékeny kis testét, vágyakozó tekintetét, még most is azon tűnődöm, éppen ma is járja festett köveket kínáló útját.

Az oda felé vezető úton métereken át csendesen kísérte utamat, egy hang sem hagyta el a száját csak követett, mint az árnyék, bármerre kanyarodtam, ű velem kanyarodott métereken keresztül együtt bukdácsoltunk a több ezer éves köveken.

Legalább egy óra telhetett el, mire visszafelé vezető utunkon ismét találkoztam a kicsi lánykával, és már egy nagyobbacska lányka is együtt kísértek az utamon.

Egyetlen fillér sem volt nálam, és ezt nagyon bánom, mert ha csak egyetlen „kacatot” vehettem volna utamon, az biztos ez lett volna.

A kicsi lánynak az életén elmerengtem, és kutattam, vajon mit és hogyan élhet meg minden nap.

Vajon neki mit jelenthet Petra, és vajon milyen lehetőségek várnak rá a jövőben.

És az az érdekes, hogy ezeket a kérdéseket feltéve, kaptam egy aprócska választ is.

Egy távoli hegy tetején megpillantottam a messzeségben egy nagyon homályosan kivehető épületcsoportosulást nem túl közel, de nem is túl távol, ahol ezek a kereskedők élhetnek.

Érdekes, hogy idefelé a világörökség készgyártmánytól ezt észre sem vettem.

Lefényképeztem azt a távoli épületcsoportot, hogy mindig emlékezhessek erre a pillanatra.

A kicsi lány arca is emlékezetembe vésődött örökre. Ahogy fogta a kis papírtálcáját, és követett csendesen, és alázatosan, pici apró lépéseivel, szelíden.

Úgy éreztem, hogy legalább annyival tartozom, hogy papírra vessem a róla szóló gondolataimat, ezzel megtisztelve a kicsi lány szorgos kezecskéinek munkáját.

Hálás vagyok azokért a percekért, amelyekben átélhettem, hogy Petra kicsit az enyém is volt, ha csak rövid időre is, be birtokba vehettem ezt a csodálatos világörökséget, mert átélhettem, hogy ez az enyém is, ahogy mindenki másé is, mert a kincsek mindannyiunké.

Ide másoltam egy kis wikipédia meghatározás részletet:

t svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott Petra görögül: „szikla”, arab neve: al-Butrá) romváros Jordániában. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. A7. Századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardváros romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi[1] helyszíneinek egyike.

Karácsony Jordániában


Páromtól karácsonyra Jordániai utazást kaptam 12.23-29 között. Ez volt az első olyan karácsony, ami nem a szokásos koreográfia szerint zajlott.

Nem készültem semmilyen karácsonyi hozzávalóval, hanem párommal kizárólag az utazás szervezésére fókuszáltunk.

A 7 napot szinte órára pontosan megterveztük, és én lelkileg is próbáltam felkészülni erre az élményre.

A legcsodálatosabb megtapasztalásom az volt, hogy személyiség fejlődésem arra a szintre jutott, hogy képes voltam a pillanatokat a maguk szépségében megélni.

Ilyen jellegű élményben nagyobb utazás alkalmával nem volt még eddig részem. Általában végig aggódni, és izgulni szoktam az eseményeket, azonban az utóbbi években a tudatos jelenlét életvitelszerű gyakorlása meghozta a gyümölcsét.

Kivételesen boldog pillanatokat tudtam megélni függetlenül bármilyen körülménytől.

Bármerre jártunk érzékszerveimet kellemesen inspirálták az illatok, hangok, fények és a látni, és ízlelni valók.

Hálásnak mondhatom magamat, hogy a különleges természeti és történelmi helyszíneket láthattam, és érzékelhettem a maguk természetes szépségében.

A kulturális és világörökség helyszínek teljesen megbabonáztak szépségükkel és varázslatos energiájukkal.

Éreztem, hogy hatalmas öröm, hogy minden szépség és csoda nekem is megadatik, és az élmények részese lehetek.

Egészen lenyűgözött az ott élők nyugodt, és harmonikus természete. Irigylésre méltó, ahogyan a nyugalom és békesség sugárzik a szemükből.

Nem sietnek, és nem stresszelnek, hanem őszinte figyelmet, és vendégszeretet sugároznak. Kedvesek, empatikusak, és szívesen beszélgetnek, ismerkednek bárkivel, ráérősen cseverésznek, mintha végtelen idejük lenne.

A napfelkeltéket és a napnyugtákat a maguk természetes szépségében szerettem megcsodálni, mert mindenhol különlegesen szépnek tűntek.

Megízleltül és élveztük a Jordán konyha ízeit, fűszereit, és kávéit, teáit.

Néhány helyszínről az idő rövidsége miatt útközben le kellett mondanunk, hogy időben végigutazhassuk az Akabától Ammánig tartó kalandos utat.

Örülök, hogy párommal megtettük ezt a 7 napos intenzív túrát, ami számos nevezetességgel ajándékozott meg minket:

Akabai erőd

Vörös tenger

Wadi Rum sivatag

Petra romváros

Karaki Vár

Wadi Mujib természetvédelmi terület

Madaba Szentföld mozaiktérkép

Nébó hegy

Holt Tenger

Bethany keresztelő helyszín

Jerash római és bizánci korból származó romok

Ammáni római színház

Ammáni Citadella

https://www.facebook.com/groups/727559014403246

Nézni vagy látni


Egyik legnehezebb feladatunk, meglátni azokat a dolgokat, amik fontosak lehetnek számunkra. Annyira nagy a zaj, hogy időnként nem halljuk meg, saját belső hangunkat. Nehéz odafigyelni a saját igényeinkre, amikor a külső hatásokra fókuszálunk. A figyelemnek nagy hatalma van, hisz figyelmünk határozza meg fókuszunkat.

Gyakran nem vagyunk jelen. A jelenben való létet meg kell tanulni, nem mindig magától jön létre.

A látást gyakorlással lehet fejleszteni. Amikor egy tevékenységben nem engedjük magunkat elmerülni, akkor a figyelem elterelésével szabotáljuk magunkat. Azért hagyjuk elbóklászni a figyelmünket, mert az eredeti cselekedetben nem hagytuk magunkat olyan mértékben elmerülni, hogy az kizárja a lehetőségünket arra, hogy másra is kitekinthessünk.

Szóval hogy is tanulhatnád meg azt, hogy elmerülj valamilyen cselekedetben olyan mértékben, hogy semmi sem tudjon belőle kimozdítani?

Gyakorlással.

Ez az egyszerű, de hatásos módja annak, hogy megtanulj a jelenben lenni.

Légy a jelenben boldogan.

Jelenben lenni akkor nehéz, ha azt tanultuk meg, hogy mindig vagy a múlton rágódunk vagy a jövő miatt aggódunk.

Természetesen helye van a múlt elemzésének, és a jövő tervezésének. Erre meg kell adni a lehetőséget magunknak, de nem más tevékenységgel szimultán kell ezt tenni.

Amikor bevillan egy tevékenységben megszokásból valami más, akkor ezt egy erre a célra kialakított kis füzetbe írjuk fel, és fókuszunkat vigyük vissza az eredeti tevékenységre.

Ha ezt elkezdjük az életünkbe bevezetni, akkor nem kell a fókuszunkat folyton hangyaboly módjára szétáradni.

Próbáld meg a tudatos jelenlétet gyakorolni.

Teheted ezt a Eckhart Tolle tányér megfigyelős gyakorlatával. Nincs más dolgod, mint a tenyeredet figyelni, és az ereket, barázdákat tanulmányozni, és amikor elbóklászik a fókuszod, akkor ezt vissza terelni.

Ilyen gyakorlat a meditáció is. Nagyon sokan hamar sokan feladják, azért nem eredményesek.

Ha tudatos jelenléttel a türelmet megtapasztalod magaddal szemben, akkor el fogsz jutni arra a szintre, amit már gyakorlással tudsz a hétköznapi életbe átültetni.

A legfontosabb, hogy a türelmet folyton gyakorold magaddal szemben, és enged meg magadnak, hogy a jelenben maradj, és kezdj elmerülni a jelenbe aggodalmak nélkül.

Eleinte tudatosan, és a későbbiekben, már reflexből fog sikerülni.

Sok sikert kívánok!

Külföldi barátságokkal gazdagodni


Napjainkban nagyon könnyű más állampolgárságú személyekkel ismeretséget kötni. Az internet ablakot nyit a külföldiek világára. Mivel kizárólag csak a nyelvi nehézségek jelenthetnek akadályt, ha van közös kommunikációs nyelv, akkor ez az akadály is elhárul.

Különböző kultúrák érdekesek, és kiváncsivá tesznek minket. Az elmúlt időszakban társkereső oldalakon, és az online tanfolyamokon volt szerencsém megismerkedni érdekes és értékes emberekkel.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy olyan barátságok születtek az életemeben, amire hálával, és büszkeséggel gondolhatok.

Megismerkedünk egymás szokásaival, érdekességekkel, és hasonlóságokkal. Teljesen mentesek vagyunk a környezetünk által sugalt értékrendektől.

Nagyon jó olyan szemmel felfedezni a másikat, hogy nincs hatással ránk a közvetlen helyi szokások hatása. Teljesen sémamentes új érzések, és gondolatok születhetnek meg bennünk egymás iránt.

Kölcsönösen tanulhatunk egymástól érdekességeket, és az eltérő kultúrákat megízlelhetjük.

Kialakul egy egyveleg ezekben a kapcsolatban, ahol egyedi szokások, és érdekes viselkedési rituálék születhetnek.

Csodálatos érzés ezeket az apró szokáscseréken alapuló izgalmas élményeket átélni. Boldogsággal tölt el, hogy mások is kiváncsiak az én kultúrámra, amit én is újra velük együtt újra felértékelhetek.

Megízlelni, és mazsolázni mások kultúrájából különleges kiváltságot jelent.

Úgy érzem, hogy hálás lehetek, hogy személyiségem sokat fejlődhet azáltal, hogy külföldi barátságokkal gazdagodhatom.

Változz velem!

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el