“A jó szándék az emberek felé kötelesség. Ha nem vagy jóindulatú, nem teljesíted legfőbb kötelességed.”

Lev Tolsztoj

• 

Az elmúlt évben arra eszméltem, hogy halaszthatatlan mértékű fejlődésre van szükségem.  Mivel a gondolkodásbeli gyarapodást már nem halogathattam tovább, a coach út és én egymásra találtunk.

Előfordul, hogy életünk során sodródunk az árral, és nem értjük, hogyan kerültünk egy állomáshoz. Máskor elhatározzuk, hogy nem sodródunk, hanem kijelöljük az útirányt, és bizony erőszakkal, és nagy kényszerrel végigjárjuk.

Aztán vannak olyan utak, amiket sem a sodródás, sem az erőszak nem befolyásol, hanem egyszerűen csak megtörténik, és csodával határos módon áramlik valami belső érzés hatására a haladás. Sem külső kényszer, sem belső megfeszülés nem hat rá.

Megtörténik, mert jó, és természetes. Ilyen természetességgel találtunk egymásra a coach út és én. És egymásnak örvendezve, haladtunk kéz a kézben ezen az izgalmas fejlődésen.

Amikor elérkezett a tanulás utolsó napja, éreztem, hogy ez nem a vége, hanem valaminek az első állomása.

Az emberekkel törődni, jó érzés. Coachként szeretni az embereket szép, és hálás küldetés.